szerda, december 04, 2013

Sorozatajánló: amire érdemes volt odafigyelni 2013-ban


Nagy sorozat junkie lévén, mindig figyelgetem, hogy milyen új sorozatokkal örvendeztetnek meg bennünket a készítők. Idén elég sok kedvenccel bővült a már egyébként is vállalhatatlan méreteket öltő sorozat listám. Persze mindig le vagyok velük maradva, szóval azért ezt ne úgy képzeljétek el, hogy hétről-hétre soron követem a részeket (ez a csak a legkedvencebbeknél történik így), nincs annyi szabad percem, de ahogyan az időm engedi megnézek 1-1 részt :)
Ez a bejegyzés a 2013-ban elinduló, és azóta kedvenceimmé vált sorozatokról fog szólni. Nem a sorozatok tartalmi leírására fektetném a hangsúlyt, hanem arra, hogy én miért szerettem meg őket. Szinte minden kategória képviselteti magát. Elvileg sorrendben vannak (bár néha nagyon nem tudom eldönteni, hogy melyiket szeretem jobban). Remélem sikerül elcsábítani Titeket :)


A sorrend eldöntésénél nem haboztam a Hannibal-t tenni az első helyre, ugyanis azt biztosan tudom, hogy az egyik legkedvencebb kedvenc lett. Tipikusan "okos" sorozat, folyamatosan figyelni kell, ezt nem lehet úgy nézni, hogy kihagysz egy epizódot vagy kimész közben a hűtőhöz nassolni. Itt résen kell lenni. Nálam a Dexter helyét veszi át, azzal tudnám egy szinten említeni. Nagyon profi és kifinomult minden rész, hihetetlen kreatív és különleges gyilkosságokat (elég hülyén hangzik ez a 3 szó egymás mellett, de tényleg így van :D) kapunk, szuper szereplőgárda mellett. Én szívem szerint kötelezővé tenném a nézését :D
Infó: 
IMDB   |    Port.hu



Első körben nem figyeltem fel az Orange Is The New Black-re, aztán annyi helyen olvastam róla jó kritikát, hogy belenéztem. És milyen jól tettem, mert egy rettentően jó, humorral átitatott drámát kapunk. Az amerikai női börtönök világába repít minket a sorozat, ahol a valóságos és véleményem szerint sokkal keményebb helyzeteket humorral tompítva mutatják be. Egyébként akinek ismerős a Weeds (Nancy ül a fűben), az talán ezt is szeretni fogja, mert ugyanúgy Jenji Kohan a kitalálója és azért ez a humoron eléggé érződik :D
Infó:



A Brooklyn Nine-Nine egy aranyos zsarus sitcom szerű vígjáték, nem tudok róla kiemelkedő dolgokat írni, valakinek esetleg átlagosnak is tűnhet, én mégis imádom nézni. Tényleg nincs benne semmi extra, de néha ennyi is elég, illetve ennyi szükséges.
Infó:



Kicsi a bors, de erős. Ez igaz is az Orphan Black főszereplőjére, Tatiana Maslany-re is, ugyanis a sorozatban nyújtott szerepléséért eddig 2 díjat is bezsebelt, és a 2014-es People's Choice Awards-ra is jelölték. Igazán megérdemelné ezt a díjat is, mert a sorozatban eddig (ha jól emlékszem) 7 karakter alakít (különböző akcentusokkal is!). Mindezt pedig azért, mert ez egy klónos sorozat, de nem a gagyi fajtából! :D Elég profin és következetesen van kidolgozva a történet, kíváncsian várom a 2. évadot és az esetleges többi klónt. Ja, és a humoros szál is megtalálható benne, Felix személyében :)
Infó:



Stephen King. Nekem ennyi infó elég is volt, rögtön elkezdtem nézni az Under The Dome-ot. Sajnos még a könyvet nem olvastam, de a 2. évad előtt mindenképpen sort akarok rá keríteni. Nem mindig sikerül jó filmet készíteni King könyveiből, de szerencsére ez kivétel (mondom így, hogy még nem olvastam :D). Egy kis város történéseit követhetjük nyomon miután egy titokzatos, megsemmisíthetetlen, áthatolhatatlan búra elzárja azt a külvilágtól. Izgisen hangzik, ugye? :)
Infó:
IMDB   |   Port.hu



Sokáig nem szerettem a történelmi, középkori jellegű filmeket, sorozatokat, de a Trónok harca sikeresen belerántott ebbe is, ezért, hogy még jobban elmélyítsem a régi korokban játszódó történetek iránti vonzalmamat elkezdtem nézni a Vikings című sorozatot. Bár én nem így képzeltem el a vikingeket mint ahogy a sori ábrázolja őket, attól még nagyon mozgalmas és érdekes az egész. Ennek a sorozatnak még nem értem a végére, ami azt illeti még csak 3 részen vagyok túl, de meg mertem kockáztatni, hogy beveszem őt is a mai válogatásba.
Infó:
IMDB   |   Port.hu



A Hello Ladies megint egy aranyos, átlagosnak mondható sorozat, tényleg semmi extra, de már a főszereplő brit akcentusa miatt megéri nézni (legalábbis én megveszek az angol angolért :D). Amolyan nem látja a fától az erdőt érzésem van tőle, Stuart ott keresi a szerelmet ahol teljesen felesleges, de ez a lakótársára, Jessica-ra is ugyanúgy igaz. Az 1. évad még tart, kíváncsian várom mit eszkábálnak össze a készítők a végére.
Infó:
IMDB   |   Port.hu



A The Tomorrow People sokáig hidegen hagyott, azt gondoltam: "Ehh, ez megint egy tipikus tini sorozat" és tulajdonképpen az is :D :D de valamiért mégis megfogott amikor kíváncsiságból belekukkantottam az első epizódba. Mindig is szerettem a szuperképességekkel megáldott emberekről szóló filmeket, sorozatokat, ezért a világa nem áll tőlem távol. Kíváncsi vagyok mit sikerül kihozni belőle, mennyire tud megtartani egy bizonyos színvonalat (amit pl. a Hősök igencsak elbukott a végére).
Infó:



Hát ez lenne az idei évi Top8-as sorozat listám. Ennyivel nem ússzátok meg azonban a témát, ugyanis már fejben elkezdtem összeállítani az All Time Favorite listát is, a legkedvencebb kedvenceimből, és akkor lesz nemulass :D :D

Nektek mik voltak idén az új felfedezettek? Ismeritek az általam említett sorikat? Esetleg meghoztam valamelyikhez a kedvet? :)

7 megjegyzés:

  1. Köszi az ajánlót, egyiket sem nézem, úgyhogy van mit felfedeznem magamnak :-)

    VálaszTörlés
  2. a hannibal-t néztem, nagyon jó volt. de megszűnt az axn a diginél, így szerintem maximum majd neten követem tovább, ha lesz új rész.
    a tomorrow people és az under the dome lehet bekerül a listámba :)

    VálaszTörlés
  3. Én csak a Hannibal-t nézem ezek közül, de imádom! :]

    VálaszTörlés
  4. djkaty: Na, örülök, hogy sikerült akkor pár újdonságot mutatni :)
    Lilla: Én minden sorozatot neten nézek. Irtózom a magyar szinkrontól, pláne amit manapság csinálnak, eredeti hanggal és felirattal sokkal jobb. Bár ez is ízlés és megszokás kérdése.
    Klaudia: Nagyon jóóó szerintem is :D

    VálaszTörlés
  5. Csak a Hannibal volt ismerős, azt néztem én is, és minden szavaddal egyet is értek. :) A többit nem néztem, sőt, olyan is akadt, amiről eddig nem is hallottam, de van egy-kettő ami felkeltette az érdeklődésem. Talán majd ha lesz egy kis időm, belenézek még egyik-másik sorozatba.

    VálaszTörlés
  6. Énasorozatmániás12/22/2014 2:39 du.

    Sziia:)) nagyon tetszik az ajánlód! Ha tudsz természetfelettis, úgymint: vámpírok,vérfarkasok...stb akkor légyszi írsz?:D (de ha nem szeretnél nem muszáj)
    Előre is köszi: Dya

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett :) Igen, fogok még írni, már gyűlik, a többsége természetfeletti/horror kategória, úgyhogy remélem tetszeni fog majd :) Egyébként ezen a linken is találsz még sorozatokat: http://glitterfingersss.blogspot.hu/2014/05/sorozatajanlo.html

      Törlés