szombat, december 13, 2014

Born Pretty Store nyomdalemez BP-21


Ma egy Born Pretty Store-os nyomdalemez tesztje következik, mégpedig videóval és külön nail arttal karöltve. Első látásra megtetszettek a minták, a kedvencem a hullámos és az "inda" jellegű, de nagyon tetszik a vonalas is. A kör minta nem az én világom, bár talán meg lehetne úgy oldani, hogy tetsszen. Majd kísérletezgetek vele.
Teljesen meg vagyok elégedve az új nyomdalemezek minőségével, bár nem vagyok egy nagy nyomdaguru, nem sok márkát próbáltam még, de ha nekem sikerül nyomdáznom vele, akkor szerintem másnak sem lesz probléma.
Ha kíváncsiak vagytok, hogy élesben hogyan működik, akkor nézzétek meg az alábbi videót :)


Tehát így néz ki a 4 minta. A két legvékonyabbal (hullám, vonalas) kicsit óvatosabban kell bánni, hogy maradéktalanul fel tudjuk venni a mintát, de nem vészes. Ráadásul a Moyra fekete lakkját (35-ös számú) használtam, szóval nem is nyomdalakk, de így is sikerült viszonylag szépen nyomdázni (bár szokás szerint elkapkodtam a folyamatot, de a rendes nail artnál úgyis látjátok, hogy mennyire szép a minta ha odafigyelve csinálja az ember). Szóval nincs ezzel a lemezzel semmi gond, teljesen jól működik, sokkal jobb mint a régi BPS lemezek.


A nail artnál a Zoya-Charla volt az alap, a minta a reverse stamping technikával került fel rá a China Glaze - Passion és a piCture pOlsih Instinct lakkok felhasználásával.
Nagyon tetszik, hogy a Charla apró "fényei" átvillannak a mintán. A gyűrűs ujjamon kicsit unalmasra sikerült a színezés, de a többi körömmel meg vagyok elégedve.


Ha megtetszett a lemez, akkor ITT tudjátok megvenni.
A CSBQ10 kóddal 10% kedvezményt kaptok a vásárlás végösszegéből!








Hogy tetszik? Próbáltátok már az új BPS lemezeket?

21 megjegyzés:

  1. Nagyon jól néz ki a nail art-os manikűr :)

    VálaszTörlés
  2. Gyönyörű lett, második abszolút kedvenc! <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! Hát a második nem is igazi manikűr, csak szemléltetésképpen készítettem.

      Törlés
  3. Ezt a lemezt én is megrendeltem, de még nem használtam ki...
    Gyönyörű ez a kék manid! :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor gyorsan nyomdázgass vele mert nagyon szépeket lehet vele alkotni! :)

      Törlés
  4. Ez gyönyörűszép lett :) irigykedem hogy ilyen szépeket tudsz ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :) Óh, ugyan, vannak nálam sokkal de sokkal jobbak is :)

      Törlés
  5. Én is megvettem ezt a lemezt, de még nem került sorra. Nálad olvastam először erről a technikáról, rögtön meg is néztem a youtube-on, köszi a tippet! A mani gyönyörű! Mindkettő az!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! :) Örülök, hogy hasznos volt a bejegyzés :) Az első mani csak szemléltetés, nem igazi nail art, de azért örülök, hogy az is tetszik :)

      Törlés
  6. Mindegyik csodás, de a második az nagyon extra lett!

    VálaszTörlés
  7. Waaa, ez a kék valami frenetikus! *.*

    VálaszTörlés
  8. Hű, az a kék mani csodálatos!!
    Nekem meg pont a körös minta tetszik meg az indás. Biztos rendelek BPS lemezt, kíváncsi vagyok rájuk. A nyomdázóval meg vagy elégedve? Naillandosat vettem, az jó puha, szépen felviszi a mintát, de vennék még párat, hogy gyorsabban menjen a munka és itt láttam dupla kiszerelést. Mintha a tiéd is BPS-os lenne, bár lehet tévedek :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! :) Én még az ezer éves ebayes nyomdázóimmal nyomdázok, vettem már olyan puhát is, de nekem az nem jött be, meg folyton kiesett belőle a gumi. Úgyhogy a BPS-os nyomdapárnákról nincs tapasztalatom, bár szerintem ugyanazok mint amit ebayen lehet kapni.

      Törlés
    2. Köszi a választ! Kiesik a gumi? Az enyém még nem, de ha mégis, majd beleragasztom :)

      Törlés
    3. Nincs mit, csak bocsi, hogy ilyen későn reagálok...:S Igen, nekem kiesett, mondjuk azt is ebayen rendeltem lehet az volt a baj :D Próbáltam én is beleragasztani, de nem ment valamiért, ugyanúgy kipotyogott. Mondjuk már úgyis mindegy, mert már megszoktam ezeket a régi fajta, keményebb nyomdázókat. Meg sokszor csak reverse stampinget csinálok, és akkor úgysem fontos, hogy mennyire puha, felvenni meg ez is felveszi a lakkot.

      Törlés
  9. Nagyon jó minták vannak ezen a lemezen. A körös mintát kiszínezve tudnám elképzelni, egyébként nekem is a hullámos tetszik a legjobban. A kék mainkűr pedig csodás lett!^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! Igen, a körös csak és kizárólag kiszínezve, bár még lehet úgy is meg kell szenvednem vele, hogy tettszen :D

      Törlés
  10. Az a hullámos manikűr isteni. :3

    VálaszTörlés