hétfő, december 28, 2015

Ezt viseltem karácsonykor


Remélem mindenkinek jól telt a karácsony :) A mai bejegyzést már napokkal ezelőtt meg kellett volna írni, mivel már 24-én befotóztam a körmeim, de a sok süti evészet teljesen ellustított, egy képet volt csak erőm feltölteni az Instagramra.
Sajnos két körmömnek is letört a sarka, így kénytelen voltam lekerekíteni őket (a hüvelyk ujjam viszont úgy maradt, mert az alapból rövidebb volt, plusz valahogy a hüvelyk ujjam sosem zavart, azt úgyse nézi senki, nem? :D), már alig várom, hogy megnőjenek egy kicsit, és újra kockára reszelhessem őket.

Egyre nehezebben tudok külön alkalmakra manikűrt készíteni magamnak, mert annyira sok ötletem van, most is gondban voltam a színek, textúrák, minták özönében. Végül egy (hozzám képest) egyszerűbb verzió mellett döntöttem, két körmömre plaid minta került, a többit ezüstre festettem, majd a középső ujjaim kaptak egy-egy dupla masnit. A jobb kezemre a masnit matricaként készítettem el, így az is teljesen vállalhatóra sikerült :D


A plaid körmökhöz az alap a Cirque Colors Rouge Rockefeller volt, majd erre festettem fel a (szintén Cirque) Tavern on the Teal-lel a vastag zöld csíkokat. A lakk saját ecsete pont jó vastagságú sávot húz, ráadásul egy rétegben szépen elfedte az alatta lévő vöröset. Ez után az ezüst Reflektorral (ami a többi ezüst körmöm alapja is) apró ferde vonalkákat húztam, végül fekete akril festékkel pár vékony vonallal is megspékeltem a dolgot.
A masnit akril festékkel készítettem el.  


Ezt a manikűrt már 24-én délután elkészítettem, és csak tegnap este mostam le. Na jó, itt most közrejátszott az is, hogy időm sem volt újralakkozni, vagy ha volt is akkor meg túl lusti voltam hozzá :D Ráadásul nagyon jól tartotta magát, a negyedik nap végén gyakorlatilag sértetlenül mostam le. 


Egy kis előrejelzés (bár ne vegyétek készpénznek): az idei évben még tervezek egy Top10 nail artos bejegyzést, ami a 2015-ös évben készített kedvenc nail artjaimat fogja felvonultatni, illetve jó lenne még megírni egy lakktesztes bejegyzést is, bár azt nem ígérem tutira. A szilveszteri manikűrömet pedig majd csak január elején fogom megmutatni, még egyenlőre ugyanúgy állok vele mint ezelőtt a karácsonyival: túl sok ötlet, túl kevés kéz :D 



Nektek milyen volt a körmötök karácsonykor?

3 megjegyzés:

  1. Nagyon tetszik, szuper a térhatású masni :) Nekem már két hete karácsonyos körmeim vannak, ma az utolsó :) Volt piros-zöld-arany nyomdával karácsonyfa és ajándékos mintával, Magic fehérrel nyomdázva, Cathy téli mintákkal, hóemberrel, hópihével, Paper Route karácsonyfamintával, most ismét pirosban nyomom, de holnap még egy bordó-arany manit csinálok, aztán jön a fekete csillámos szilveszteri valami nyomdával, hát igen, sok terv, kevés köröm :)

    VálaszTörlés
  2. Nem az én színvilágom, de szép. :)
    Egyébként jobban mutat, hogy le van kerekítve a körmeid. Egyrészz nem lóg ki a hüvelykujjad, másrészt neked is hajlanak a körmeid (főleg a mutató és a gyűrűs) erre-arra, ami ebben a formában nem feltűnő, egyébként szemet szúrt már. De a lényeg, hogy te elégedett légy velük, persze. ;)

    VálaszTörlés
  3. Imádom a kis piros masnid! Nekem most ő tetszik a manidból a legjobban. ♥

    VálaszTörlés